A nők univerzális teremtmények ugyanis, több mindenre tudnak egyszerre odafigyelni és a legtöbben egyszerre több tevékenységet képesek végezni. Összeütnek munka után egy vacsorát, közben kikérdezik a gyerektől a leckét és még arra is képesek, hogy fél szemmel nézzék a tévét. Viszont kevesen képesek arra, hogy egyszerre szüljenek, gyereket neveljenek és dolgozzanak. A politika sajnos azonban olyan irányba mutat, hogy ezt várja el tőlük. Azt várják el, hogy tegyenek eleget kötelességeiknek, vegyenek részt a gazdaság fellendítésében és szüntessék meg a népesség csökkenését, ami kivitelezhetetlen egyszerre.
Két választásuk van manapság a nőknek, vagy gyermeket szülnek és akkor egy kis időre kivonják magukat a munkából, vagy dolgoznak és egy ideig nem vállalnak családot. A hazai 6 év alatti gyerekeket nevelő szülők, azaz anyukák 36%-os mutatója a legalacsonyabb az Unióban. Ennek az egyik oka, hogy a rendszer nem annyira ösztönzi ezeket a szülőket a gyors visszatérésre.
A támogatások felhasználása eltérő nálunk az általános uniós szokásoktól, ezen is változtatni lehetne, persze nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő de mindenképpen ösztönözni kéne a szülőket és elsősorban az anyákat arra, hogy megérje nekik minél hamarabb munkába állni sőt a gyermekvállalási kedvet is ösztönözni kellene valamilyen formában. Ehhez persze elsősorban arra lenne szükség, hogy a bölcsődei és óvodai ellátás mindenki számára elérhető és megfizethető legyen újra.